A hely, ahol a pihenés, feltöltődés és a természet közelsége van főszerepben.
Rólunk
Az Égig Érő Fa Vendégház egy domboldalon elhelyezkedő, stílusos, kényelmes, hangulatos házikó meseszép erdei kilátással Nógrád falu pihenő övezetében, a Börzsöny szívében. Télen-nyáron elérhető, max 6-8 fő számára.
stílusos, kényelmes
Szolgál- tatások
A ház egy csodás terasszal, 3 hálószobával és egy amerikai konyhás nappalival rendelkezik. Szuper gyors internet is a rendelkezésetekre áll. A konyha teljesen felszerelt, sütővel, főzőlappal, mosogatógéppel, nagy hűtővel. A fürdőbe kétszemélyes zuhanyzót építettünk be, ami mind a kényelmeteket szolgálja.
Visszajelzések
Veronikáék
2023. január 7-én és 8-án látogattunk el az Égig Érő Fa Vendégházba. Kiszerettünk volna kapcsolódni egy kicsit a mókuskerékből. Nógrád község pihenőövezetében van ez a vendégház, ahol nyugalom, csend, jó levegő fogadott bennünket, pont az amire vágytunk. A ház teljesen felújított, rendezett, tiszta, kívül-belül gondosan megtervezett, kellemes időtöltést biztosított számunkra. Öröm volt nekünk ez a két nap, tervezünk még máskor is ide jönni. 🙂
Robert (januárban)
Nagyszerű hely, nagyszerű házigazda.A ház nagyon kényelmes, tiszta és jól felszerelt volt. A környezet gyönyörű, a kilátás nagyszerű, és szó szerint soha nem láttam egy másik embert az egész utcában (lehet, hogy az évszak miatt volt - a terület úgy tűnik, hogy sok nyaralóház van, amelyeket feltételezem, hogy főleg a nyári hónapokban használnak), ami teljes békét és csendet jelentett. A nagyon gyors WiFi nagyszerű volt. A házigazda szuper segítőkész volt, nagyszerű kommunikációval és mindent megkönnyített. Szívesen maradnék itt újra, de valószínűleg nyáron maradnék, hogy az erkélyen kívül ülve élvezhessem a kilátást.
Enikőék
Szépen felújított, stílusos, kényelmes ház, nyugodt környezetben, tisztaság, szép kilátás. A fűtés minden szobában jól szabályozható. Kedves szállásadó
Imoláék
Egy ilyen kedves, eldugott kis hely, ahol minden van, amire szükséged van ahhoz, hogy igazán jól érezd magad a családdal vagy a barátokkal, és emlékeket szerezz...
Tevékenységek a közelben: A környéken a várrom nagyon jó program!
A két Levente, Szabi és Orsi 🙂
Nagyon szépen köszönjük ezt a két napot amit nálatok tölthettünk az Égig Érő Fa Vendégházban!!!
Nekünk nagyon tetszett, maximálisan meg voltunk elégedve mindennel!
Mindent megtaláltunk ami a pihenéshez kelett. Szép helyeken jártunk, sok minden könnyen megközelíthető!
Ha tehetjük mindenképpen vissza térünk még!
Köszönjük szépen és további sok sikert!